Magyarországon van a világ egyik legkidolgozottabb és nagy hagyományokkal rendelkező, fenntartható erdőgazdálkodása. A jelenlegi összetett szabályozás történelmileg hosszú időre nyúlik vissza.

Az erdőgazdálkodással kapcsolatos első bizonyítékok az 1500-as évekből valók. Ekkoriban az erdőket főleg anyagi haszonszerzés céljából kezelték.

Az 1600-as években előrelátó prédikátorok gyűjtöttek össze makkokat a legjobb tölgyerdőkből és ajándékként vitték, amerre jártak.  Magyarország legjobb tölgyei ennek a „prédikátor tölgynek” leszármazottai, vagy, ahogy sokszor emlegetik „szlavón tölgynek”. 

Az 1700-as évekre már a nemesség és a kormányzat is részt vett a megőrzés folyamatában, bevezették az első szabályozásokat és küldötteket delegáltak egész Európába, hogy tanulmányozzák az erdészetek működését. Ennek legfőbb mozgatórugója egyrészt gazdasági, másrészt katonai okokra vezethető vissza. Az előnyhöz jutás szempontjából a keményfa termelése, különösen a tölgyé, országos jelentőséggel bírt, mivel a keményfa szolgáltatott alapanyagot a fegyverekhez, erődítményekhez és városfalakhoz.  

Az 1900-as évekre felváltotta a fa szerepét a vas, aminek köszönhetően nagy erdőségek maradhattak érintetlenek és kialakult a fenntartható erdőművelés kultúrája.

          NAPJAINKBAN

Az 1935-ös Erdőtörvény módosított változata szabályozza a mai magyar erdőgazdálkodást, szigorú előírásokkal a kitermelt mennyiségre, az újraerdősítés és a gazdálkodásra vonatkozóan.

Kevés ország büszkélkedhet hasonlóan kidolgozott erdészeti szabályozással vagy hasonlóan jól kialakított erdőgazdálkodással.

Ennek köszönhetően a magyar erdőkből származó termékek fenntarthatók.